Drága Barátom!
Elhatároztam, hogy ebben a levélben felidézem életem legtündöklőbb pillanatát, Az ember tragédiája bemutatóját. 1974. június 7. estjének fényei már-már felvillantak emlékezetemben – fényárban úszott a váradi színház, fények simogatták az aranycirádás falak múzsareliefjeit és az arany puttószobrokat, fényeket szórt a nézőtérre az óriás bronzcsillár, fények gyúltak ki a reflektorokban és a színészek szemében –, amikor nagy fekete felhő tolult eszméletem egére, és hirtelen kioltotta a hiú fényeket. Sötétség támadt bennem. Sötétség, amelyben megvilágosult múltunk: Ceauşescu Romániája, a Valóság, amelyben éltünk, dolgoztunk, álmodoztunk és olykor-olykor fényeket gyújtottunk.
Az igazság a hazugság árnyékától is világosabbá válik.
Nem tudom, hogy az univerzumban a sötétség haragszik-e a Tejút csillagaira. De azt ma élesebben látom, mint valaha, hogy a zsarnokságban a sötétség csak egyetlen fénypontot kegyel, a zsarnokot, és minden más fényt ellenségének tekint és igyekszik kioltani.
Pistám, villámként csapott belém ma a felismerés, hogy mindkettőnk sorsa 1974. június 7-én pecsételődött meg a sötétség és gyűlölet országában. Ma értettem meg bizonyossággal, hogy életünk későbbi alakulását Az ember tragédiája határozta meg, törvényszerűen és végzetesen.
http://www.varadlap.ro/index.php?m=7&sz=200306&id=918&p=1
